Wednesday 29 May 2013

ELMŰ kedvezmény határidő

Az ELMŰnél még 2 napig lehet online tarifára szerződni, ha valakit esetleg érdekel, és ezzel 8%-ot lehet a reklám szerint spórolni, év végéig. Végül én AZÉRT NEM küldtem vissza a szerződést, mert
  • teljesen homályos, hogy a számla melyik részéből kap az ember 8%-ot, gyanús, hogy az csak 2-3% a teljes összegből, ami nem éri meg - egyéb rizikófaktor nélkül sem - a fáradtásgot.
  • a szerződésben az áll, hogy a megállapított tarifát ez év végéig garantálják, de a szerződés jövő év végéig érvényes, amit nem nagyon értettem meg.
  • és végül, de nem utolsó sorban, a szerződéshez le kell mondanom a jelenlegi, bevállt e-számla kezelő rendszerben való számlakezelésről, és helyette az ELMŰ saját számlarendszerében kell vezetni sé fizetni a számlákat, ami egyrészt borzalmasan megbízhatatlannak tűnik (folyton SAP hibákat dob nekem), másrészt egyenértékű azzal, mintha a befizetett sárgacsekkjeimet postán elküldeném nekik, ami nem csak buta dolog lenne a részemről, de ezt kérni nem tűnik komoly szakértői gárda által összerakott javaslatnak!

Friday 1 February 2013

Sony smartphone policy

Sony policy, hogy a szervízben telefon firmware-t nem tekerik vissza a készüléken, az ügyfél kérésére sem. (Miután a Sony PC-s karbantartó szoftvere megfrissítette az oprendszert.) Így aztán a gyerek nem tudja használni a telefont (játékra), mert belassult, tehát eldobta. Hiába a gyereknek elég magasak az igényei! Én megörököltem, de én sem igazán tudom használni, mert nem bírom kivárni, amíg pl. a tárcsázó megjelenik a készüléken - olyan 10 mp alatt - ha telefonálni akarok.

Friday 25 January 2013

Útlevél-hosszabbításnál, az önkormányzati okmányirodában az ügyintéző - jan. 1. óta - előírásszerűen megkérdezte, hogy beleegyezek-e, hogy eltárolják az ujjlenyomatom adatait. Megkérdeztem, hogy ki akarja eltárolni, és miért. Nem derült ki, ki akarja eltárolni. Azért, hogy ha legközelebb hosszabbítom, (és ha addigra már lehet, mert még nem) megtehessem online is! (10 évre kértem az útlevelet) ---- Az ujjlenyomatolvasókkal csak nekem van az a tapasztalatom, hogy időnként újra kell tanítani az ujjamra, (messze nem 10 évente) hogy továbbra is be tudjon azonosítani?

Sunday 11 September 2011

Immáron két hónapja nem lehet bejelenteni az ELMŰnél mérőállást. Nyilván a hiba az én készülékemben van, hiszen most csinálták meg vadiújonnan, a hibaüzenet szerint mindent tudó SAP-s felületet. idézem az ELMŰ honlapjáról tetszőleges linkkel elérhető hibaüzenetet:

Hiba az ajánlatkérésének feldolgozása során


Mi történt ?

Az URL http://ker.elmu.hu:8203/es/ker/elmu felhívása hiba miatt meg lett szakítva.

 
Információ
  • A(z) EW2 rendszerben következő hibaszöveg lett feldolgozva: Syntax error in program SAPLZES_RFC_FUNCTIONS .
  • A hiba vawascs1_EW2_00 applikációs szerveren és 0 munkaprocesszben történt.
  • A megszakítás típusa: RABAX_STATE
  • Az ABAP felhívási hierarchia:
    Method: RENDER_PAGE of program ZCL_ES_KER_LGN================CP
    Method: RENDER_PAGE of program ZCL_ES_KER_LGN================CP
    Method: RENDER of program ZCL_ES_KER_LGN================CP
    Method: HTM_LOGIN of program CL_ICF_BASIC_LOGIN============CP
    Method: WRITE_RESPONSE of program CL_ICF_SYSTEM_LOGIN===========CP
    Method: PROCESS_LOGIN_ERROR of program CL_ICF_SYSTEM_LOGIN===========CP
    Method: ON_ICF_CALL of program CL_ICF_SYSTEM_LOGIN===========CP
    Method: PREPARE_OTR_DOCUMENT of program CL_HTTP_SERVER_NET============CP
    Method: AUTHENTICATION of program CL_HTTP_SERVER_NET============CP
    Function: HTTP_DISPATCH_REQUEST of program SAPLHTTP_RUNTIME
 

 

Mit tehet ?

  • RABAX_STATE megszakítási típus esetén a rendszerben EW2 ST22 tranzakcióban további információ található a megszakítás okáról.
  • ABORT_MESSAGE_STATE megszakítási típus esetén az applikációs szerveren vawascs1_EW2_00 SM21 tranzakcióban további információ található a megszakítás okáról.
  • ERROR_MESSAGE_STATE megszakítási típus esetén további információk a munkaprocessz 0 trace-fájljában ST11 tranzakcióban az applikációs szerveren vawascs1_EW2_00 kereshetők. A trace-fájlok elemzése adott esetben más munkaprocesszekhez szükséges.
  • Ha még nem rendelkezik felhasználóazonosítóval, akkor forduljon rendszeradminisztrátorához.

Hibakód: ICF-IE-http -c: 000 -u: SAPSYS -l: -s: EW2 -i: vawascs1_EW2_00 -w: 0 -d: 20110911 -t: 173109 -v: -e: SYNTAX_ERROR


HTTP 500 - Internal Server Error

Üdvözlettel: SAP Internet Communication Framework Team

Saturday 3 January 2009

Saturday 26 July 2008

A Pannon GSMnél.

3 napon belüli garancia a következőképpen működik: kivizsgálják, tényleg hibás-e a készülék.
A kivizsgálás várható időtartama 2 hét.
Leadva: már majdnem 3 hete. (2008. 07. 08.)
Jelenleg a kivizsgálás eredménye: a készülék hibátlan. :(
Állapot: transzfer alatt.
Szóval van egy jó (hibátlan) Nokia E90-es készülékem, ami
  • nincs nálam
  • amikor nálam van, éjjel többször újrabootol - és felébreszt :(
A szervizes mester megváltoztatta az ameriakai hívószámom átirányítását egy ismeretlen számra. (+36209640815) Vagy nem tudja mit csinál, vagy ...

Ha ismersz, és megszaporodnak a spam levelek és marketing hívások, a Nokia, vagy a Pannon a ludas :(.